Formabotó




Van, hogy egy kihívást látva, csak jár az agyam, zakatolás, kattogás és várom, hogy megérintsen a téma, beugorjon egy jó koncepció.
Szerencsére többnyire azonnal hatást vált ki belőlem a feladat, főként, ha téma vagy valami különleges nehezítés is van a szabályok között.

A Scrapbolt kihívásokon is igyekszem mindig részt venni. 
Talán az első kihívásra nevezett oldalaim között volt ez az autós. 
A feladat az volt, hogy az oldal témájához illő, ahhoz kapcsolódó formájú legyen a háttér.

Csapatépítésre indultunk a kollégákkal. Természetesen már a lefelé vezető úton tökéletes összhangban voltunk és hamar oldódtunk. 

Kis barátnőm, Mimi "ikrem" folyamatosan üti fel a magas labdát, amit nyílván muszáj azonnal lecsapnom. Ezeken a fotókon is ez az őrült hangulat látszódik :)

Amikor az oldal készült, még fele ennyi scrap eszközöm sem volt itthon. De nem riadok vissza! Sőt! Mozgósítom az összes létező agysejtemet és dupla erővel vetem magam bele a munkába.
Tudtam, hogy VW bogár lesz az autó, amivel "utazunk", hiszen a család vérében is a VW csörgedezik apumnak köszönhetően.

Vektoros rajzot használtam fel, amit felesben, asztali nyomtatón A4-es papírra kinyomtattunk.
Picit látszik is az illesztés, de ennyi kis sérülés még egy eredeti autón is előfordul :)


A börönd készítésére is büszke vagyok, hiszen sem vágógép, sem nyomtató nem volt kéznél otthon, így magam rajzoltam. Pici volt a hely, így a kommentet a böröndben rejtettem.



Tudtam, hogy a két fotó együtt adja vissza az utazásunk örült hangulatát, így a másik fotót is fel kellett tennem az oldalra, a motorháztető alá ragasztottam be. Hogy legyen tartása, írásvetítő fóliával erősítettem meg.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések